2014. július 26., szombat

Egerészölyvek

Ha becsuktam volna a szemem, akár azt is gondolhattam volna, hogy a terepen vagyok. Hijjé kiáltásra lettem figyelmes. Azonnal rohantam a fényképezőgépért, hiszen olyan ritka pillanat, mikor a város felett ragadozó madár köröz, ráadásul a piciny udvarból látható. Két egerészölyv is tett pár tiszteletkört, majd a hegyek felé távolodtak. Mára ne terveztem semmilyen kirándulást és mégsem maradtam madár nélkül.



2014. július 25., péntek

Hajókirándulás

Ideális idő egy hajókiránduláshoz a Dráván.  Az örvényekkel teli folyón délre hajókáztunk, szinte a határig. A kárókatonák vagy kormoránok paradicsoma a róluk elnevezett Kormorános-sziget. Szerencsére utunk során láttunk madarakat bőven. Bár messzebb voltak, picit azért meg lehetett figyelni őket. 












A hajó közeledte megzavarta a madarakat.


Alvásidő van.



A Kormorán-szigeten kb. 700 fős kolónia él. Néhányat láttunk a röpke idő alatt. A part menti fákat lepik el.

A réti sas méltóságteljesen pózolt. Szinte királyként engedélyezte, hogy az elhaladó hajóról szemügyre vehessük. Pár másodperc és egyre távolodott a ritka pillanat. Ennyit sikerült belőle elcsípni. Remélem, még találkozunk:)





2014. július 13., vasárnap

Orfű és a Malomvölgyi-tó

 Egy nyári nap két helyszíne: Orfű és a Malomvölgyi-tó.





Orfűn, a tóparton a nádasban pillantottam meg a kis madárkát, a nádi poszátát.

Orfű, tó

Gondosan elkészített pihe-puha fészek a földön. Talán vihar miatt került oda.

Malomvölgyi-tó 
Igazán madarazni jöttem ide korán reggel. Fecskék cikáztak a tó felett, olykor egy pillanatra érintették a tó vízét. Olyan gyorsak voltak, hogy megfigyelni sem tudtam, hogy ettek vagy ittak. Madarak híján egy-két növényt fényképeztem, mert kép nélkül nem akartam távozni.