2013. augusztus 8., csütörtök

Cserregő nádiposzáta

Cserregő nádiposzáta (Acrocephalus scirpaceus)








Még júniusban láttam ezt a madárkát egy kisebb tó melletti nádasban. Cserregő hangjáról könnyű volt beazonosítani. Először csak a reptét láttam, de rászállt a szél ringatta nádszálra. Onnan fújta a nótáját. Örültem a találkozásnak és az egyszemélyes műsornak. Ahogy lenni szokott, tisztes távolságból tudtam csak figyelni. Hiába, a madarak titokzatosak vagy inkább félősek. Nem is baj, hogy csak azok számára tárul fel a világuk, akik időt töltenek el a kémlelésükkel. Hozzá tartozik: kisebb vagy nagyobb sikerrel.

12-13 cm-es a madárka. Szárnyfesztávolsága 17-21 cm, súlya 9-12 gramm. Félénk madár. Életkora akár 12 év is lehet. Rovarokat (levéltetveket, szúnyogokat, legyeket -ugye milyen hasznos!, kabócákat  és pókokat eszik. Magyarországon áprilistól szeptemberig találkozhatunk vele a nádasok közelében. Fészkét növényi szárakra építi és nádlevélből áll.

A faj szerepel a Vörös Listán

2 példányt láttam, az egyik a képen levő,  a másik repült és nem itt szállt le.
További cserregő nádiposzáta az Üszögi-tónál, 1-2 példány, kép nem készült róla, nagyon el volt bújva. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése