2014. szeptember 29., hétfő

Vendégségben


Az idei téli madáretetés első fázisa, hogy a napraforgók betakarítása után a szántóföldön körülnézzek és begyűjtsek egy-két hátrahagyott darabot. Egy napraforgó tányért feltűztem a még zöldellő fára, a többit csak félre tettem. 27-én, pénteken három cinege érkezett látogatóba, hogy szemügyre vegyék a kitett csemegét. Egyikük mit sem teketóriázott, berepült az előszobába és elkezdte dézsmálni a télre szánt magokat. Mint aki jól végezte dolgát, tovább is repült- gondolta ő. Azonban nem kifelé, hanem az emeleti részbe. Na hamar rádöbbent a maga okozta fogságra. Szerencsére rögtön a segítségére siettem és ablakot nyitottam mindenfelé a megrémült apróságnak. Mintha csak értette volna halk, biztató szavaimat. Nem ijedt meg tőlem, inkább a helyzete aggasztotta. Pár koccanás után sikerült kireppennie. Aprócska elhagyott pehelytollak maradtak a mohó cinege után.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése